/1 héttel ezelőtt/
̶ Nana, készen állsz a küldetésre? – kiabált
fel V az emeletre.
̶
Egy perc és indulhatunk! – Hova rakhattam azt a fránya gyűrűt? Anélkül
nem mehetek sehova sem! Kezdett elkapni a pánik, mert elhagytam életem
legféltettebb kincsét, de fogalmam sem volt, hogy hol. Az egész házat
átkutattam, de sehol sem találtam. Már kezdett elhagyni az a kis remény is, ami
eddig megmaradt, amikor valaki kopogott az ajtófélfámon.
̶ Ezt keresed? – szólalt meg hirtelen mögöttem
bátyám és rákaptam a szemem. Kezében ott volt árván az elvesztett gyűrűm.
̶
Hol találtad meg? – kaptam utána, de ő
elrántotta a kezét.
̶
Először is egy köszönöm! – Tudtam, hogy
addig úgy sem adja oda, míg meg nem köszönöm.
̶ Köszönöm – hajoltam meg előtte, majd a
tenyerem nyújtottam a gyűrűmért. De ő ahelyett, hogy a kezembe adta volna,
előhúzott a zsebéből egy láncot, a gyűrűn átfűzte és a nyakamba akasztotta.
̶ Hátha így nem hagyod el – ütögette meg a
fejem búbját. – Indulhatunk?
̶ Igen – mentem le utána a lépcsőn, ami a
hatalmas fogadó térbe vezetett. Onnan kiléptünk a ház elé és a főépület felé
vettük az utunkat egymás mellett sétálva. Családi rangunknak köszönhetően nem
kellett sokat sétálni, mindössze fél percet, mert közel laktunk hozzá. De úgy
is mondhatjuk, hogy a házunk része volt a főháznak, mert több bejárattal is
rendelkezett. A főbejárathoz érve megálltunk előtte és vártunk, hogy az
kitáruljon, s beléphessünk rajta.
̶ Apátok már vár rátok! – hajolt meg a Han
komornyik, aki az ajtót nyitotta. Felmentünk a lépcsősorokon, bementünk, majd a
jól ismert folyosókon keresztül eljutottunk hozzá. Mivel ő az arkangyalok
egyike és most küldetés miatt jelentünk meg előtte, nem lehettünk
udvariatlanok, hivatalos módon kellett beszélnünk hozzá.
̶ Jongdae arkangyal – üdvözöltük mélyen
meghajolva apánkat, majd felegyenesedtünk és vártuk parancsát.
̶
Mindketten tisztában vagytok a
feladatotokkal? – húzta ki magát ültében apánk.
̶
Természetesen! – tettünk mi is ugyanígy.
̶ Az első dolog, amint leértek, keressétek
meg Ji Hu-t és kövessétek az utasításait. Meg kell állítanunk és nem
engedhetjük, hogy a továbbiakban ártatlan emberek élete legyen a tét a démonok
miatt. Ma este meg kell akadályoznotok, hogy egy társunkat áldozzák fel, csak úgy kényük-kedvük szerint. Induljatok, mert az időnk fogy… - intett apánk és
kinyílt a jobb szélső kapu, ami a Föld-re vezetett. – Vigyázzatok magatokra!
Elsőként
léptem a kapuba, közvetlen mögöttem bátyámmal, V-vel. Az utazás pillanatokon
belül végbement és csak elektromos bizsergést éreztem utána, mint minden
alkalommal. Az elénk kerülő sötét raktárhelyiség dobozokkal volt tele és egy
árva lélek sem tartózkodott benn. Óvatosan körülnéztünk, és amint biztonságosnak
véltük a helyet, fellélegezhettünk, de csak pár pillanatra, mert a távolból
léptek zaja közeledett felénk. Biztonságos helyre elbújtunk és felkészültünk a
harcra. A raktárhelyiségbe a hangokból ítélve öten léptek be és halkan
szétszóródtak. V-vel egymásra néztünk, hallgattuk az elhelyezkedésük moraját,
majd a megfelelő pillanatban kiugortunk rejtekhelyünkről és támadásba
lendültünk. Velem pont háttal álló személyt vettem célba és a tarkóját céloztam
meg, de nem kellő gyorsasággal, mert elkapta a csuklóm, s próbálta kicsavarni,
de időben a levegőbe szökkentem és a nyakába ugrottam. Combomat összeszorítva
zártam el a légcsövét, kezeimmel épp kicsavartam volna a nyakát, ha nem hasítja
ketté a levegőt V hangja:
̶ Nana állj! – felpillantottam és akkor
láttam meg, hogy az ellenségnek hitt csapat Ji Hu és társai. Ha pár
másodperccel később figyelmeztet bátyám, megsebesítettem volna egy angyalt.
Leugrottam a nyakából és hajlongva kértem elnézést fajtársamtól, aki legyintett
egyet és álló helyzetbe húzott.
̶ Örülök, hogy épségben megérkeztetek! A
terv nem tér el a megbeszéltektől, semmi változásról nem szereztünk tudomást. A
Jongmyo-szentélyt megközelítve, lesből kell támadnunk és megakadályozni a
rituálét. Vigyáznunk kell, mert most tart a Szollal, a Holdújév ünnep. Az emberek
semmit nem vehetnek észre az esetleges összecsapásból, mert ha megtörténik,
semmi jó nem sül ki belőle, észrevétlennek kell lennünk – újra mindent
elmondott Ji Hu a stratégiáról, amit már napokkal ezelőtt jól a fejünkbe
véstünk. Három irányból fogunk a szentélybe hatolni. Bátyám és két sunbae elölről
fog bejutni, míg Ji Hu és társa a szentély aljánál próbálkoznak. Én és J-Hope,
akit majdnem kiütöttem, a szentély tetején fogunk beosonni. A küldetés fő
célja, hogy az áldozatnak a vére nem léphet reakcióba a kehelyben lévő fluidummal,
melyet a démonok, mint kiderült nemrégiben, évezredeken keresztül készítettek,
amivel az angyalokat a végső halálba küldik, hiába halhatatlan mindkét faj
fennléte. Ha ez az ital elkészül, az ősi mítoszok szerint nincs kiút a biztos
halálból. A hiedelem szerint, egy csepp elég abból a kotyvalékból, több liter
vízbe vagy ételbe, hogy halált okozzon. Pontos információkat nem osztottak meg
velünk a legendáról, az ő szavukat idézve: „Nem
szükséges a részletekről tudnotok, mert nem garantált, hogy a legenda megfelel
a valóságnak!” Szóval nem is biztos, hogy igaz a fluidummal való história,
de azért a biztonság kedvéért meg kell akadályozni a megvalósulását. Habár még
egy módszer létezik az angyalok és démonok megöléséhez, ami egy-egy tőrt jelent
a szívbe szúrva. Mindkét fajra nézve szerencsétlenség, hogy pont a halált okozó
két fegyver a másik birtokában van, így az bárkinél lehet. Jelen esetben a
démonok tőrje Ji Hu-nál van, szóval rájuk nézve, ha tudomást szereznek, róla, hogy
nálunk van, számukra ő lesz a fő veszedelem.
Miután
mindent átbeszéltünk, felvettük a Jun Hu sunbae által hozott hanbok-okat, hogy
bevegyüljünk a tömegbe és elindultunk a célunk felé. Gyalog tettük meg a távot
fél óra alatt. Amint odaértünk, a szerelésünket levettük a könnyebb mozgás
érdekében és mindenki elindult a maga állomása felé. Nekem és J-Hope-nak
viszonylag könnyen sikerült a behatolás a tetőtéren át a szentélybe, már csak a
megfelelő helyiség fölé kellett eljutnunk észrevétlenül. Súlyunk eloszlásában
kellett ügyeskednünk, hogy a régi faépítés ne ropogjon, recsegjen alattunk, és emiatt
haladtunk igencsak lassan. A vaksötétben fogalmunk sem volt róla, hogy merre
tartunk, ösztönből és megérzésből cselekedtünk csak.
Már
egy ideje araszoltunk egyre beljebb és beljebb, amikor hangok csapták meg a
fülünket:
̶
Uram, a biztonsági őreink három
betolakodót fogtak el, mit tegyünk velük? – szólalt meg egy rekedt, mély hang.
̶ Semmilyen körülmények között nem
engedhetjük, hogy a végső rituáléba bárki is beavatkozzon! Öljétek meg őket! –
J-Hope-val rémülten egymásra néztünk és telepátiát használva, - amire nem
minden angyal képes, közülünk is csak négyen birtokoljuk ezt az adottságot –
üzentünk bátyámnak, kockáztatva, hogy észrevesznek minket, mert az erőnket kis
mértékben használva is felfigyelhetnek ránk. Sunbae a kezébe vette az ügyet és
a társát a segítségükre küldte, nekünk pedig továbbra is a feladatunkra kellett
koncentrálni. Kicsit sietősebbre, de ugyanúgy halkan folytattuk az osonásunkat.
Reménykedni tudtunk csak, hogy minden rendben lesz bátyámmal és csapatával.
Ahogy
egyre közeledtünk fő célunkhoz, éreztük is a levegőben lévő vibrálást, így
biztosak lehettünk benne, hogy jó úton haladunk. Amikor már a legerőteljesebb
volt ez a hatás megálltunk és a hallásunkat használtuk a terep felderítésére. A
hangokból ítélve semmi mozgást nem észleltünk, így a szellőző nyíláson át
lestünk le a helyiségbe. Sejtéseink beigazolódtak, mert a szoba üres volt, csak
a középen elhelyezett hatalmas kehely volt jelen. J-Hope hirtelen a semmiből
előhúzott egy feszítővasat és a szellőzőt kezdte felfeszíteni, kisebb zaj
kíséretében. Már félig fel volt a burkolat szedve, amikor közeledő léptekre
lettünk figyelmesek, emiatt abba kellett hagynia és csendben,
lélegzetvisszafojtva hallgattunk.
Kilenc
kapucnis alak lépett be, közöttük volt egy lefedett fejű nő, akit szinte
vonszoltak és őket követte még négy személy, szorosan fogva elkapott
társainkat. Nem sikerült kimenteni őket!
Ez volt az első gondolatom és rögtön egy tervet próbáltam kitalálni, de sehogy
sem sült volna jól ki, mert óriási erőfölényben voltak a démonok. Bátyámék
próbálták kivergődni magukat az erős kezek közül, de mindhiába.
Ezután
még három személy lépett be a terembe. Ahogy közeledett felénk, erőteljesen
éreztük az erőt a kisugárzásából. A karomon is felállt tőle a pihe, olyan sötét
volt. Lassú, kecses mozgásával szelte keresztül a szobát és foglalta el az ott
kialakított trónját. Tekintélye még ebből a távolságból is parancsoló volt,
önkéntelenül is meghunyászkodtam, hiába nem voltam a szeme előtt. Ebből a
kábulatból bátyám küszködése szakított ki. Semmi módot nem láttam arra, hogy
segítsek nekik. Az egyik sunbae annyira küszködött már a rá nehezedő fogva
tartó súlyától, hogy levegőt alig kapott.
̶ Hiába a törekvésetek a szabadulásra,
innen számotokra már nincs kiút – szólalt meg a trónon ülő személy – Jobb lesz,
ha megadjátok magatokat, mintsem kínok között leltek halálra.
̶ Ezt az élvezetet soha nem kapod meg! –
köpött egyet V az uraság felé, aminek az lett a következménye, hogy a hasra kényszerítették
és a torkát taposva tartották a földhöz szegezve.
̶
Cserfes egy kölyökkel állunk szemben –
kacagott fel, s követte őt a többi hívője is – Az ilyen sihedereknek le kell
törni a kinövő szarvát, mert még képesek fellázadni idő előtt. De ne aggódj,
nemsokára gondoskodunk efelől és apádnak nem lesz több gondja veled…
̶
Te… - még mielőtt bármi meggondolatlant
tehettem volna, J-Hope befogta a számat és némán csitítgatott a pillantásával.
̶
Uram, lassan itt az idő – lépett előrébb
egy fiatal fiú.
̶ Ohh… csodás… - állt fel a trónról –
Amint éjfélt üt az óra, új korszak veszi kezdetét! És milyen megtiszteltető a drááága
barátainktól, hogy még több áldozatot küldtek le nekünk. Mit ne mondjak, kár
volt küszködni, hogy befogjuk ezt a fiatal bakfist, ha már a lábunk elé
pottyant ez a négy ipse, sőt, a sötétben lapuló vendégünk is előjöhet
rejtekhelyéről…
Bennem,
ebben a pillanatban állt meg az ütő és csak egyetlen egy szót ismételgettem
megállás nélkül: LEBUKTUNK!
Jelmagyarázat:
bakfis: serdülő lány
ipse: férfi
fluidum: folyadék
Jelmagyarázat:
bakfis: serdülő lány
ipse: férfi
fluidum: folyadék
